KLASSZ Tehetségek

KLASSZ Tehtségek Program 2010/2011 -  Újabb „KLASSZ Tehetségek” a porondon

 

2011-ben harmadik alkalommal zárult eredményesen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Irodája által, friss diplomás zenészek számára hirdetett KLASSZ Tehetségek támogatási program. A pályázat célja, hogy elindítson fiatal zenei tehetségeket a nemzetközi karrier felé vezető úton.
 
A pályázat keretében a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Irodája a támogatást maximum 5 tehetséges fiatal művésznek (zenész, zeneszerző, kamaraegyüttes) ítéli oda, akik a program keretei között fél évet tölthetnek el egy általuk kiválasztott. Ezen felül a program a kedvezményezett hazatérését követően is figyelemmel kíséri karrierjét és az első lépésekben támogatja is azt: segítséget nyújt magyarországi koncertek megszervezésében, illetve fellépési lehetőséget biztosít a KLASSZ Iroda rendezvényein.
 
A támogatás odaítéléséről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Irodája által felkért szakmai kuratórium döntött, melynek tagjai:
 
Dr. Batta András – a kuartórium elnöke; rektor-Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Devich János – rektori tanácsadó-Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Dr. Duffek Mihály – dékán-Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
Gedényi Ildikó – elnök, Magyar Művészeti Ügynökségek Szövetsége
Bogányi Gergely – művészeti igazgató-Gödöllői Királyi Kastély, zongoraművész
Erdődy Orsolya – irodavezető-Hungarofest Nonprofit Kft.KLASSZ Zenei Iroda
 
Pályázatot benyújtani az alábbi témában lehetett: hangszeres és énekes szólisták, karmesterek, zeneszerzők és kamaraegyüttesek (maximum 4 fő).
 
A 2011. I. félévi és KLASSZ Tehetségek program támogatottjai:
 
NÉV
HANGSZER
INTÉZMÉNY
VÁROS
ORSZÁG
Alpár Balázs
zeneszerző
Universität für Musik und Darstellende Kunst Wien, (Popularmusik, Medienkomposition)
Bécs
Ausztria
László Fruzsina
klasszikus szaxofon
Conservatorio di Musica 'Giuseppe Nicolini' di Piacenza
Piacenza
Olaszország
Madaras Gergely
karmester
Royal Northern College of Music
Manchester
Egyesült Királyság
Móga Éva
barokk hegedű
Konservatorium-Wien
Bécs
Ausztria
Lajkó István
zongora
Juilliard School of Music
New York
USA
 
 
A KLASSZ Tehetségek program szakmai együttműködő partnerei a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, az Óbudai Társaskör és a Concerto Budapest.
 

 

 

Kelt: 2011.január 28.

 

 

KLASSZ Tehetésgek Program 2009/2010

A tavalyi évben Irodánk immáron második alkalommal hirdethette meg az Oktatási és Kulturális Minisztériummal közösen a KLASSZ Tehetségek programot, amely hazánkban mára már az egyik legjelentősebb klasszikus zenei támogatássá vált. A program célja, hogy a támogatott művészek egy általuk kiválasztott külföldi zenei intézményben képezhessék tovább magukat, és így indulhassanak el egy nemzetközi karrier felé.

A benyújtott pályázatok közül minden évben neves szakmai kuratórium választja ki azokat a kiemelkedő tehetségű, friss diplomás zenészeket, akik a támogatás segítségével egy évet tölthetnek el egy külföldi intézményben, ahol kiváló művészektől tanulhatnak és nívós nemzetközi versenyeken vehetnek részt. A Hungarofest Nonprofit Kft. KLASZ Zenei Iroda célja, hogy valóban azokat a fiatalokat támogassa, akik a nemzetközi élvonalban megállják a helyüket, és tehetségükkel, szorgalmukkal, valamint kitartásukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a (magyar) klasszikus zene még több lelkes rajongót szerezzen itthon és külföldön egyaránt.

 

A Tehetségek kezét az egy éves támogatási időszak után sem engedjük el, folyamatosan bevonjuk őket az Irodánk által szervezett programokba. Célunk, hogy a zenei és a kapcsolódó kultúrtörténeti jubileumok során hallhatóvá tegyük országunkat, hogy a zene minél több emberhez eljusson, hiszen a „zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”.

 

KLASSZ Tehetségek 2009/2010: 

·          Somfai Gábor

mélyhegedű

Trinity College of Music

London

·          Fülei Balázs

zongora

Tel Aviv University

Tel Aviv

·         Seleljo Erzsébet

klasszikus szaxofon

Konservatorium Wien

Bécs

·          Szabó Réka

hegedű

Royal Scottish Academy of Music and Drama

Glasgow

·          Csonka Emil

és

·          Farkas Nándor

mélyhegedű

 

hegedű

Mozarteum

Salzburg

·          Mali Emese

és

·          Rohman Ditta

zongora és

 

gordonka

International Musicians Seminar Prussia Cove

Cornwall