2009 Haydn Év
2009-ben, halálának 200. évfordulóján, Joseph Haydn-ra emlékezik a világ, így Magyarország is. A zeneszerzőről szóló jubileum 2009-ben a legjelentősebb közép-európai emlékévnek ígérkezik, hiszen Haydn ma a legnagyobbra értékelt, muzikológusok által legintenzívebben kutatott zeneszerző.
A Haydn emlékév előkészítését a KLASSZ Zenei Iroda 2008 tavaszán kezdte el.
A jubileum programsorozata magas színvonalú, különböző művészeti ágakat felölelő rendezvényekből áll, amelyek nemzetközi viszonylatban is kiemelkednek. A programok között mind a szakmai elit, a klasszikus zenét szerető közönség, és a fiatalok is megtalálják a számukra érdekes kapcsolódási pontokat. Az emlékévben 30 külföldi sztárfellépő és zenekar közreműködésével 140 rendezvényre és 134 komolyzenei koncertre várjuk a közönséget 13 városban és országszerte.
2008. november 26-án az MTA Zenetudományi Intézetben rendezett közös osztrák-magyar sajtótájékoztatón Csák Ferenc az Oktatási és Kulturális Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Rubovszky Rita a Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója, Helmut Bieler Burgenland tartományi tanácsosa, Varga Kálmán a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója és Erdődy Orsolya a KLASSZ Zenei Iroda vezetője ismertették a Haydn Év programjait, arculatát, illetve az együttműködést az osztrák és a magyar fél között.
A jubileumi év nyitóhangversenye január 1-jén volt a Művészetek Palotájában, ahol Fischer Ádám vezényletével a Londoni Filharmonikusok teltház előtt mutatták be Haydn: A teremtés című oratóriumát.
Az év első felében, a Haydn Év keretében két koncertsorozat zajlik. A Belvárosi Főplébániatemplomban Égi harmóniák címmel, Haydn 13 miséje hangzik fel tridenti rítusú szentmisék keretében, illetve néhány misét vidéki városok templomaiban és koncerttermeiben is előadnak a budapesti sorozat fellépői. A Magyar Rádió Márványtermében „Haydn billentyűs muzsikája” címmel zajlik kamarazenei koncertsorozat.
A két hangversenysorozat mellett, a Művészetek Palotájának programjai, egész évet átfogóan tartalmaznak Haydn tematikájú koncerteket, illetve a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében is több olyan rendezvény lesz, amely kapcsolódik Haydn zenéjéhez, és a korhoz, amelyben élt.
A Haydn Év következő rendezvénye:
Múzeumok Éjszakája 2009.
A Földalatti teljes vonalán 2009. június 20-án minden megállóban kulturális programok!
A mi megállónk: Kodály körönd!
A Kodály Köröndön este 18 órától 22 óráig bemutatkozik a Haydn Év 2009
… mert a komolyzene nem lejárt lemez!
Csoki koncertek a Millenárison
A Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodája előadással egybekötött hangversenysorozatot szervez a Millenárison gyerekeknek. A 8 alkalomból álló rendezvénysorozaton a kis közönség érdekes előadásokat hallhat Haydn életéről, műveiről, és a korról, amelyben a zeneszerző élt és alkotott. A történeteket zenei betétek színesítik. A 8 alakalom során a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy Haydn és kortársainak művein keresztül alaposabban megismerkedjenek a hangszercsaládokkal, és betekintést nyerjenek a zene világába.
Következő koncert:
Zene Ünnepe!
2009. június 21. (vasárnap) 11 óra
Millenáris – szabadtéri színpad
Aki a gyerekeket kézen fogja és a zene világában vezeti: Mácsai János
Haydn zenéjét Szilasi Alex (zongora), Szilasi Dávid (zongora) és Szilasi Barnabás (zongora) keltik életre.
További időpontok:
2009. július 19.
2009. augusztus 16.
2009. szeptember 20.
2009. október 18.
2009. november 21.
2009. december 19.
A belépés díjtalan!
Kapcsolat:
Erdődy Orsolya: orsolya.erdody@klasz.org (KLASSZ Zenei Iroda – irodavezető)
Szabó Erika: erika.szabo@klassz.org (KLASSZ Zenei Iroda – projektmanager)
További információért látogasson el a Haydn Év honlapjára: www.haydn-2009.hu
